Leni álma
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Leni nevű mókus a Kismakkos nevű erdőben. Az erdő a falu határán terült el. Békés volt, kevesen jártak arra. Leni egyedül élt az odújában. Társai messzebb laktak tőle. Mindennapjait mogyoró gyűjtésével, raktározásával töltötte. Néha kiszaladt a mezőföldekre és szaladgált. Egy ideig ment ez az élet neki, de egy idő után ráunt. Már nem tetszett neki az az élet. Unatkozott. Egyik szép napsütéses nap kiült a fa ágára és gondolkodott mit lehetne csinálni. Sokáig gondolkodott, de semmi nem jutott eszébe. Körülbelül egy óra elteltével arra sétált egy lány és egy fiú. Úgy tűnt jól szórakoznak. Sétáltak egymás mellett és beszélgettek. Leni egy meglátta, és elfogta az irigység.
- De jó nekik. Én miért vagyok egyedül? – kérdezte magától. Erre felfigyeltek a fiatalok. Hallottak valami cincogás szerű hangot.
- Jaj, de aranyos! – szólalt meg a lány. A kismókus a felkiáltás miatt nagyon megijedt, és beszaladt az odújába. A lány szomorkás lett, mert elment a mókus. De továbbmentek. Leni kinézett és addigra eltűntek az emberek.
- Én is elmegyek. Úgy döntöttem meglátogatom a társaim. Igaz messze vannak, de legalább lesz társaságom. – Leni nem akart magányos lenni. Mindig kell egy barát, akire számíthatunk, beszélgethetünk. Leni ezt tudta, de hosszúnak gondolta a távot. Mivel az érzés a szívében erősödött, így mégis útra kerekedett. Mindenfelé fák, bokrok. Végülis, mik legyenek az erdőben, nem igaz?
Sétája közben besötétedett. Leni félt a sötétben. Hiszen még kis, fiatal mókus, kiknek erdőirtás közben elvesztek a szülei. Ezért kényszerült a magányra. Félt az emberektől is, mint ahogy a két fiataltól is. Félelmében megszaporázta lépteit. Sietett amennyire csak tudott. Erdőben laknak rókák és egyéb veszélyesebb állatok, akik húst esznek. Éjszaka nem szabad egyedül sétálni az erdőben, mert veszélyes lehet. Leni szerint is veszélyes, de barátokat szeretett volna, így vett egy nagy levegőt és még gyorsabban ment. Nem szerette volna feladni az álmait. Boldog akart ő is lenni.
- Az álmok akkor szépek, ha beteljesülnek. És én nem fogom feladni a félelmem miatt. Bátor leszek. –bátorította magát Leni. Szaladt, szaladt, és hirtelen elé ugrott egy nagy, vörös róka. Csúnyán nézett, és látszott rajta hogy éhes. Leni megtorpadt. A szíve a torkában dobogott.
- Szervusz mókus komám. Mi járatban sötétben ezen a félelmetes helyen? Nem mondta anyukád, hogy nem tanácsos egyedül sétálgatni ilyenkor? – A róka egy ravasz mosolyt ejtett, amitől a kismókus még jobban megijedt. Megszólalni nem tudott. A róka szólalt meg ismét. –Tán elvitte a cica a nyelved? Illendő válaszolni, ha kérdenek, nem tanultad meg? – Leni még mindig csak nézett, végül nagy levegővétel után bátorságot vett és megszólalt.
- De igen, megtanultam. És van nyelvem. Szóval sietnék róka és örülnék, ha elengednél.
- És hová sietsz ennyire? Tudod szegényesen élünk, és nem jutott ma nekem vacsora. Éhes vagyok.
- Sajnálom róka, megkínálnálak mogyoróval, de úgy tudom te azt nem szereted. – Előrébb lépett, jelezve, hogy szeretne menni. De a róka nem mozdult.
- Nem akarsz te sehová sem menni, esetleg a hasamba. - mondta a róka. Leni félt nagyon, de tudta, hogy van még egy feladata. Nem adhatta fel, oly közel a célhoz. Nem szabad feladni, gondolta magában Leni.
- Sajnálom, de én ma nem megyek a hasadba. Nekem ma dolgom van, és szeretném elvégezni. Szóval légy szíves elengedni. Nem fogod megbánni, én úgysem ízlenék neked.
- Dehogyisnem. Finomnak nézel ki. –mondta a róka türelmét vesztve.
- Na jó, nekem erre nincs időm. Elengedsz, vagy megbánod. – fenyegette Leni a rókát. Róka nem vette komolyan csak gonoszan kacagott.
- Mit tudsz te nekem ártani kismókus? Háromszor nagyobb vagyok. –csak nevetett.
- Nem minden a nagyság. – mondta Leni és hátrábbment. Nekikészült, úgy látszott ugrani készül. Elrugaszkodott, majd rohant ahogy csak tudott, majd hátsólábaira lépve elrugózva ugrott egy hatalmasat. Róka komát úgy egészében átugrotta. Róka csak nézett. A meglepődéstől mozdulni nem tudott. Leni messzebb a vöröstől csak ennyit mondott.
- Ne becsüld le a kisebbet! – és mosolygott. Nem volt biztos abban, hogy sikerült, de tudta ha meg sem próbálja , akkor nem is fog. És igen. Sikerült, a bátorság erőt adott neki. Leni szaladt tovább, róka követte egy ideig, de aztán belefáradt, és eltűnt. Leni lassított, mert egy kicsit elfáradt. Nem volt már olyan messze a többi mókustól. Megállt egy bokornál pihenni, evett egy kis elrakott mogyorót. Arra ugrándozott egy kisnyúl. Szomorúnak nézett ki, s reszketett. Leni odament és megszólította.
- Szia kis nyuszi. Miért barangolsz erre egyedül? Neked már otthon kellene lenned.
- Tu-tudom. De eltévedtem –pityergett. –Apuval vadásztunk, de jöttek a vadászok és elszakadtam tőle. Nem tudom merre van a haza. – egyre jobban pityergett.
- Ne félj kis nyuszika. Hazaviszlek.
- Szőrmóknak hívnak.
- Szőrmók. Aranyos neved van, ne félj hazajuttatlak. Tudod milyen erdőben laksz?
- A Kismakkosban. – felelte a nyuszika.
- Itt? Tényleg nagy ez az erdő. Nem baj hazaviszlek. De most pihenj, azt hiszem hosszú út áll előttünk. – Leni mindvégig Szőrmók mellett volt. Óvta őt. Aznap éjjel senki nem járt arra szerencséjükre. Leni keveset aludt, de mégis eleget. Reggel Leni mogyorót, Szőrmók meg lóherét és füvet evett. Majd útnak indultak. A nap sugarai szépen áthatoltak a fák sűrű lombjai közt. Beszélgettek mindenféléről, csak hogy teljen az idő. Nyuszika kezdett emlékezni merre van az otthona. Amerre jártak ismerős volt neki.
- Nem vagyunk messze. Ide is jártunk már vadászni. – mondta a kisnyúl. Hazafele menet szaladgáltak, fogócskáztak. Nagyon jól szórakoztak. Leni, jól érezte magát. Lassan Szőrmók megpillantotta az üregüket. Nagyon megörült. Előre szaladt beugrott az üregbe. Mindenki otthon volt és sírtak, mert féltették a kis nyuszit. Szőrmók a szülei nyakába ugrott. Leni mindezt látta és szomorú lett. Eszébe jutott az ő szülei. Valószínűleg már sose fogja látni őket. Szőrmók látta, hogy Leni szomorú, és behívta. Elmesélte, hogy ő segített neki hazajutni. A szülei nagyon hálásak voltak és őt is megölelték.
- Köszönjük Leni, hogy hazahoztad Szőrmókot. Hogyan hálálhatnánk meg?
- Leni elvesztette a szüleit vadászok miatt, és …
- Komolyan? Ez érdekes. Mi ismerünk egy mókus családod, akik elvesztették egy szem mókuskájukat. Szintén vadászok miatt.
- Tényleg? – csillant fel a szeme Leninek.
- Szerintünk a te szüleid. Gyere, elviszlek hozzájuk! – mondta és elindultak. Leni ideges volt és reménykedett. Szíve nagyon dobogott. Amikor nyúlmama felkiabált a mókusanyához, aki lejött, Lenit elöntötte a könnyáradat.
- Anyu! – kiabálta. Mókusmama tényleg Leni mamája volt. Egymás nyakába ugrottak, s Mókuspapa is leszaladt. Nagyon boldogok voltak. Minden rendbe jött, Leni többet nem volt egyedül, és családja mellett új barátokra is talált. Ha nem indul útnak és Szőrmók nem téved el talán sose találta volna meg a családját.
Itt a vége fuss el véle.
